Feladott bőrönd esetében mire figyeljünk?

Feladott bőrönd esetében mire figyeljünk?

A legtöbb légitársaság honlapján minden információt megtalálunk, ami az utazással, poggyásszal kapcsolatos, néha azért jobb alaposan utána járni, hogy mire is kell nagyobb figyelmet fordítani. Az utazás előtti lázban a legtöbb esetben alapvető hibákba csúszunk bele, amelyek igazán kellemetlenné tehetik a kirándulást már az elején. Ezek a kellemetlenségek elsősorban a reptereken szoktak bekövetkezni, pontosabban a csomag körül. A legnagyobb dilemmát okozza, hogy feladjuk vagy sem a bőröndünket. Azt tudni kell, hogy a feladott bőröndre vonatkozó szabályokat a légitársaságok határozzák meg, tehát a hagyományos és fapados légitársaságok között e téren is különbség van. Az utóbbi esetében a bőrönd feladás mindig térítéses, míg az előbbinél a jegy tartalmazza a csomagfeladást is.

De, mit érdemes tudni bőrönd feladáskor? A feladni kívánt csomagokat a jegykezelők látják el a megfelelő jelzésekkel, ám e mellett érdemes a bőrönd belsejében és külsejében is feltüntetni a nevet és az elérhetőséget. Erre a reptereken is van lehetőség, különböző matricákat árulnak pontosan ilyen célra, továbbá a csomagfóliázást is igénybe lehet venni, így még inkább biztonságba tudhatjuk a bőröndünket. A poggyász súlyát minden esetben a fuvarozó légitársaság határozza meg, általános információként azt tudni kell, hogy a feladni kívánt bőrönd súlya nem haladhatja meg a 23 kg-ot. Méret túllépés esetében a légitársaságok bizonyos mértékben és felár ellenében biztosítják a csomagfeladást, ezt azonban pontosan csak a helyben állapítják meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük